Színház, Egyéb

Lucy Kirkwood 2016-os színdarabja humorral és élettel telin mesél három hatvan év körüli ember, egy házaspár és régi kolléganőjük váratlan fordulatot vevő találkozásáról. A szülők és a nagyszülők generációjáról beszél, de a gyermekekért emel szót, a sokasodó környezeti katasztrófák korában feltéve a kérdést: milyen világot hagyunk örökrészül nekik?

Tena Štivičić kortárs horvát drámaíró 3tél című díjnyertes darabja igazi kelet-közép-európai történetet mutat be. Három idősíkon keresztül – 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben – tárul fel a Kos-család több generációjának története, hogy e régi ház privát tereit miképpen töltik meg élettel, szeretettel és fájdalommal.

A görög mitológia talán legismertebb lélektani krimijének újragondolása Oidipusz és Jokaszté mindent felülíró és meghatározó szerelmét állítja fókuszba. Kettejüknek „egy a millióhoz esélyben” született kapcsolata mindenen átsegítette őket. Mostanáig. De a sorsát senki sem kerülheti el.

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra.

1985, Amerika. Egy világ és gyermekei. Tony Kushner 1991-ben írt, mára klasszikussá vált Pulitzer-díjas amerikai eposzának szereplői egy széttagolódott és összeomlással fenyegető világban, a kétélű szabadságeszményt hirdető reagani Amerikában szeretik és elhagyják, kerülik és mégis lépten-nyomon megtalálják egymást – és vele a személyes és társadalmi megváltás reményét.

Székely Csaba drámaíróként először 2011-ben, a POSZT Nyílt Fórum programjában tűnt fel, ahol Bányavirág című színdarabjáért a Színházi Dramaturgok Céhe neki ítélte oda a Vilmos-díjat. Pályája azóta töretlenül ível felfelé. Darabjait számos magyar színház bemutatta, ő pedig háromszor nyerte el a Színikritikusok díját a legjobb új magyar drámáért.

Egy zárt közösség valahol Európában, ahol a férfiak hozzák a törvényeket. Ők döntik el, mi helyes, mi nem. A nők dolga, hogy tiszteljék, szolgálják és feltétel nélkül elfogadják ezt a világot és azt az omnipotens Istent, akit a férfiak saját képmásukra fabrikáltak. Ez a közösség nem felejt, és nem bocsát meg. És nem fogadja be az idegeneket.

Forrásunk a kortárs magyar költészet. Formánk a kötetlenség. Nem adózunk különös tisztelettel a felkent lírának, sokkal inkább kitereljük a verslábakat a templom elé. Szállóigék és fülbemászó dallamok kelnek útra és hirdetik, hogy a költészet ma sem egy szűk, intellektuális réteg hobbija, hanem számtalan formában velünk van.