A vége

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra.

Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember, és van, hogy a legközelebbi ember egy szakítás vagy egy haláleset miatt eltűnik az ember életéből. Ez az a magány, amikor nincs legközelebbi ember – és ilyenkor keresni kezdjük azt.

A Nem beszélve arról, hogy… az alkotói függetlenségről, a művészi személyességről, a szabad alkotásról és a független területen való működés nehézségeiről is beszél, egy párhuzamos szálon futó történeten keresztül. Egy független filmes rendezőnőt megihlet pár futólag elkapott mondat egy Laura nevű nőről, aki kitört az addigi életéből és egy határozott döntéstől vezérelve eltűnt.